Dekkolás a pirosban, rémesen unalmas, véget nem érő ácsorgás a lámpánál, és közben nem történik semmi. A világon semmi. Hiába a közlekedési lámpa bűvölése,a gondolatátvitellel történő ráhatás és szuggerálás, az a nyomorult lámpa nem vált zöldre. De mi történik akkor, ha a szobrozásra kényszerítő vörös ördög időrablását már jó előre betervezzük az utazásba, és megpróbáljuk hasznosan eltölteni a várakozási időt? Így van, azonnal zöldre vált a technika! Mi ebből a tanulság? Előre megtervezve, szép egymásutánban be kell vetni minden fondorlatot, hogy biztosítsuk magunknak a zöldhullámot!
1. RÁDIÓ NYOMKODÁS
Mivel mással lehetne elütni legegyszerűbben az időt az autóban, mint zenehallgatással? Ez az egyik legkézenfekvőbb időtöltés, és még a hatóság sem bünteti a csatornákkal való matatást. Úgy a legcélszerűbb, ha nincs elmentve egy adó sem, így amint a piros lámpánál elkezdődik a rádió gomb csavargatása, nyomkodása a megfelelő muzsika hangolásáért, tuti biztos, hogy a lámpa is átvált. Haladók áthajolva a sebességváltón a biztonsági öv visszatartó erejével dacolva megpróbálhatják megtalálni kedvenc CD-jüket a kesztyűtartóban, úgysem fog sikerülni, mert amint kiszabadították magukat az öv fogságából, azonnal köthetik is vissza, mert hogy, hogy nem, zöldre vált a lámpa.
2. SZÉPSÉG-PERCEK
Kiegészítve az otthoni szépségápolást mindkét nem számára hasznos tevékenység lehetne, amit az autóban végezve időt takaríthatnánk meg. Itt nyilván nem a tusolásra és a tokától-bokáig történő testápolásra gondolunk, de az apróbb szépészeti beavatkozások, mint rúzsozás, körömlakkozás vagy akár egy teljes party smink felpattintásának reménye pozitívan befolyásolhatja az otthoni készülődésre szánt időt. Már ha engedi ezt a közlekedés.
Mert ha bármelyik férfitársunk hóna alatt a karácsonyi meglepinek szánt, szivargyújtóra csatlakoztatható elektromos borotvával indul útnak azzal a szent reménnyel, hogy a százperces virító karmazsin alatt majd megszabadul az arcszőrzetétől , várhatóan ugyanúgy fog kiszállni az autóból, mint ahogyan beszállt.
3. SZENDVICS A CSOMAGTARTÓBAN
Csak profiknak! Ez egy kicsit veszélyesebb hadművelet tekintettel arra, hogy megálláskor ki kell ugrani az autóból, de éppen ezért jó is, mert emiatt valamiért sosem lesz piros a lámpa! Hiába marja gyomrunkat az éhség, ha az enni-, vagy innivaló utazás közben elérhetetlen távolságban van tőlünk, száz százalékban esélytelen, hogy kezünk közé kapva magunkba tudjuk tömni. Ha mázlink van, maximum három másodpercre ki tudunk ugrani az autóból, de ehhez egyrészt mocskos gyorsnak kell lenni, másrészt jól elő kell készíteni az akciót: fékez, sebváltót üresbe tesz, kéziféket behúz, övet kicsatol, körülnéz, ajtót kinyit, kiugrik, csomagtartót kinyit, kotor, enni-innit magához ránt, csomagtartót becsuk (kézre-fejre vigyáz), visszarohan, beül, ajtót becsuk, övet bekapcsol, kézifék vissza, kuplung kinyom, sebváltó egyes, kövér gáz, mögötte haladónak megköszön. Ekkor már félhangos anyázással számolni lehet, tehát bevetés közben masszív mosolygás és a helyes kézmozdulat alkalmazása javasolt.
4. TÁSKA A HÁTSÓ ÜLÉSEN
Ennek a verziónak az a titka, hogy minden olyat, aminek az utazás során hasznát vehetnénk, tegyük bele egy táskába, és azt beszálláskor helyezzük el az autó vezetőüléstől számított legtávolabbi részében. Ez lehet a jobb hátsó ülés – szakértők állítása szerint egyébként is ez az autó legbiztonságosabb pontja, most már értjük miért -, az anyósülés előtti lábrész jobb felső sarka, vagy a kalaptartó. Cél, hogy semmiképp se legyen karnyújtásnyi távolságra, és kőkemény meló legyen azt elérni. Sok évnyi tapasztalat azt mutatja, ha a táskában a vezetés során számunkra fontos felszerelések pihennek, legyen az napszemüveg és törlője, rágógumi, papírzsebkendő, telefontöltő, belépőkártya, bármi, aminek előhalászására a pirosban való toporgásra apellálunk, nem fog megtörténni. Nem lesz piros. Soha. Ezzel valójában két legyet is üthetünk egy csapásra, mert nem csak a zöld hullámot biztosítjuk, de megkíméljük magunkat és vezetőtársainkat attól a látványtól, ahogyan polipot megszégyenítő mozdulatokkal kapálózva, váll-, kar és nyakizmainkat csomósra rántva próbálnánk elérni a számunkra szükséges, addigra már létfontosságúvá vált dolgainkat.
5. AKARJ SZÓLNI A MÁSIK SOFŐRNEK
Jó hír, hogy semmiféle előkészületet nem igényel, és vannak olyan kedvenc sofőrtípusok, akik rendre kiváltják jóindulatunkat és elkövetnek ezt-azt, ami bennünket arra késztet, hogy hát csak szóljunk már neki, egyrészt a békesség, másrészt a magunk és mások biztonsága érdekében. Sokan elkövetjük azt a hibát, hogy ha majd a pirosba érünk szólunk, de ez kizárt, mert ha jófejek akarunk lenni, Murphy nem ad hozzá piros lámpát. Ha már ilyen fondorlatos úton megoldottuk folyamatos haladásunkat, valahogy mégis próbáljunk helyzetet teremteni vezetőtársunk biztonságos tájékoztatására, akár ha az ajtót hagyta nyitva, akár a csomagtartóból lóg ki egy fél festmény meg a csirkelábas szatyor, vagy ha az örök klasszikus sötétben is jól látó típussal hoz össze a sorsunk.
5.1. EZT LE SEM SZABAD ÍRNI
A telefon… A gyehenna tüzén égjen el, telefont sosem veszünk vezetés közben a kézbe! Nincs is, soha senki nem is tett még ilyet és miután a sofőrök szabályt betartóan közlekednek, csak vélelmezni tudjuk, mi történne, ha a piroshoz érve éppen csak kézbe vennék és ránéznének, hány lájk jött a Facebookon, vagy amikor azt sem tudják, merre vannak arccal előre, vadul próbálnák helyzetüket meghatározni a térképen. Gyakorlatban természetesen sosem tesztelte senki a világon, mi gondolatban és autós játékokon modelleztük az évek alatt; hát valamiért richtig zöldre váltott az a nyomorult…
Ha mindezeket figyelembe véve sem sikerül Digitális Murphyt kicseleznünk az utakon, akkor sincs nagy baj, így legalább mindent elintézünk útközben!
FELKÉSZÜLTÉL? AUTÓT BÉRELNÉL?
NÉZD MEG A BERELJAUTOT.COM JÁRMŰVEIT ITT!
Szerző: Eat, Move & Smile
Photo by Roberto Júnior on Unsplash
Hello Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülünk! Ha szívesen felhasználnád, kérünk, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, vagyis az én, és a Bereljautot.com írásbeli engedélyünk szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönjük, hogy jó fej vagy!